A leginkább a római akvaduktjáról azaz vízvezetékhídjáról híres Segoviáról már sok mindent hallottam, azt is, hogy gyönyörű és azt is, hogy nincs is ott sok látnivaló. Még egyikünk sem jár ott, ideje volt hát megnézni, mi az igazság.
A négynapos kirándulásunk utolsó napján délelőtt utaztunk Valladolidból vonattal Segoviába. Amikor vásároltuk a jegyet, nem igazán néztük, hogy milyen vonat, melyik állomásra visz, az hol van, csak, hogy Valladolid – Segovia vonalon közlekedik nekünk megfelelő időpontban. Abban talán kilógott az utazásunk többi lépéséből, hogy jóval drágább volt ez a vonatjegy, mint a többi. De ha ennyi, akkor ennyi, nyugtáztuk, megvettük és el is felejtettük.
Mint kiderült, azért volt drágább, mert ez nem a szokásos media distancia, azaz a nagyjából otthoni gyorsvonatnak megfelelő vonat, hanem nagysebességű vonat, hasonló, mint amivel Barcelonába is utaztunk, ezúttal a Renfe üzemeltetésében.
Nagysebességű vonat lévén itt is fémdetektoros átvilágítás és igazolvány ellenőrzés előzte meg a peronra lépést majd vonatra szállást. Itt azonban nem kellett hosszan sorban állni, pillanatok alatt zajlott az egész.
A vonat 35 perc alatt tette meg a nagyjából 120 km-es utat. Azonban nem csak arról nem tájékozódtunk, hogy milyen vonattal is utazunk, hanem arról sem, hogy hol van a vasútállomás. A Segovia Guiomar állomás, ahol a nagysebességű vonatok megállnak bőven a városon kívül, a belvárostól nagyjából 5 km-re helyezkedik el. Úgyhogy választhattunk, vagy várunk közel annyit a következő buszra, ami bevisz a belvárosba, mint amennyi időt a vonaton töltöttünk, vagy sétálunk a pusztában 5 km-t. Kellően elfáradtunk az elmúlt három nap alatt, így az előbbit választottuk. (Peti: érdekes volt a megálló is, mint egy mini reptéri terminál, security check, hasonló váróterem, üzletek, előtte taxik és buszmegálló.)
A busz €2-ba került és cserébe nagyjából az akvadukt lábánál, az Azoguejo téren tett le. Innen már könnyen bejárható sétálva az összes látnivaló.
A város jelképe, hossza 818 méter, magassága pedig 28,5 méter. Nagyjából 2000 éves kőből készült építmény, a római korban készült, valószínűleg a 1. században, a város vízellátásának biztosítására. Építésekor a köveket egymásra illesztették, anélkül, hogy bármilyen ragasztót vagy habarcsot használtak volna. Az építmény rendkívül stabil, és még ma is áll, bár már nem használják vízellátásra. 1985 óta a világörökség részét képezi.
A város megtekintését azzal kezdtük, hogy elsétáltunk az akvadukt déli végéig, azaz az elejéig. Innen szintén az akvadukt mentén visszasétáltunk a térre majd onnan fel a történelmi belvárosba.
A lépcsőn a belvárosba felérve leginkább Szentendre érzés fogott el. Rengeteg turista mindenhol. Valahogy Salamancában nem zavart a tömeg, bár ott érezhetően nem csak turistákból állt, hanem élte a város a maga pezsgő életét, amiben vannak helyiek, egyetemisták, turisták, mindenki. Itt viszont egyértelműen turistákkal voltak tele az utcák. Tipikus eset, amikor mindenki oda akar tolakodni a jó kilátáshoz fotózkodni, de másnak már nem ad teret, másra már nincs tekintettel.
Végigsétáltuk a kis belvárosi utcákon keresztül, a Plaza Mayoron át, a katedrális tövében, a zsidó negyeden keresztül egészen az Alcazarig.
Szerencsénk volt, mert keddenként 14:00 és 16:00 óra között EU állampolgároknak ingyenes a belépés az Alcazárba. Kivéve ünnepnapokon, de május 2. csak Madridban volt ünnepnap, Kasztília és Leónban nem. Így csak a torony megtekintéséért kellett fizetnünk. (Peti: nekünk tényleg szerencsénk volt, pont időben érkeztünk, még 4 előtt, és még EU-s állampolgárként. De Spanyolországban rengeteg helyen szokás az időszakos ingyenes látogatás, érdemes lehet előre tájékozódni.)
A Segoviai Alcázar egy hatalmas középkori erőd, amely az UNESCO Világörökség része, és a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága. Az erődöt Segovia városának magaslatán, a Guadarrama-hegység és a Castilla síkságának találkozásánál építették.
Az Alcázar több száz éves történelme során számos alkalommal átalakult, és katonai, királyi és lakóhelyként is szolgált. Az erődnek impozáns külsője van, és erősen hasonlít egy középkori vár kinézetéhez, de az épület belseje is különleges látnivalókat kínál.
Az Alcázar belseje is különleges élményt nyújt a látogatóknak. Az épületben található múzeumok bemutatják a katonai felszereléseket, a királyi családok korabeli életét, valamint a spanyol történelem egyéb fontos eseményeit.
Az Alcázar egyik legfontosabb látványossága azonban két torony, amelyek az erőd szimmetrikus épületegyüttesének a végén találhatók. Ezek közül a legnagyobb, a Juan II-torony, egy 80 méter magas, impozáns építmény, amelyből gyönyörű kilátás nyílik a városra és a tájra.
Az Alcázar megtekintését követően még sétáltunk egyet a városfalon kívül, innen is szép kilátás nyílt az óvárosra és az Alcázarra. (Peti: ez nem tűnt túl népszerű útvonalnak, a turisták szinte kivétel nélkül a város utcáit használták. Az Alcázar falán kívül, a dél-keleti sarkánál visz le lépcső. Nem aszfaltozott sztráda, néhol köveken kellett átmászni, de különösebb nehézség nélkül teljesíthető, és gyönyörű a kilátás az útról menet közben mind az Alcázarra, mind a katedrálisra, szerintem érdemes erre menni.) A sétánk egészen a buszpályaudvarig tartott, ami a vasútállomásokkal ellentétben a belvárosban található.
Spanyolországban különböző busztársaságok vannak, azoknak, akik nem itt élnek, nehéz kiigazodni rajta, hogy melyik hova közlekedik, hol és hogyan tud rá jegyet venni. Szerencsére manapság már az internet sokat segít ezen. Mi előre a Trainline.com-on keresztül vásároltunk jegyet a 18:00-kor induló Madridba közlekedő buszra.
Ez szerencse is volt és nem is. Segoviából Madridba az Avanzabus társaság közlekedik és a múltkori toledoi esettel ellentétben itt ténylegesen arra a buszra szól a jegy, amire vásároltuk. Ez azért volt szerencsétlenség, mert több, mint egy órával a busz indulása előtt már a pályaudvarra értünk és nem volt kedvünk többet sétálni, ugyanakkor amikor a pályaudvaron ülve néztem, már csak este 9 körül induló buszokra tudtam volna jegyet venni. Tehát, ha várni is kellett, legalább garantált helyünk volt a buszon. Próbáltunk korábbi buszra felszállni, nem engedték, de azzal, amire a jegyünk szólt, hazajutottunk.
Azoknak akik Madridból Segoviába vagy onnan Madridba utaznak, a buszt javaslom. A Moncloa állomásról indul, ami 3-as és 6-os metróval közelíthető meg. A busz lényegesen olcsóbb, mint a vonat, illetve amennyit időben spórolnánk azzal, hogy vonattal megyünk, azt elveszítjük azzal, hogy a vasútállomásról még be kell jutni a belvárosba, ami nem egyszerű. (Peti: ami miatt viszont egyszer talán érdekes lenne kipróbálni a vonatot, hogy ez nem a hegyeken kanyarog át, hanem a rajta átfúrt 28 kilométer hosszú alagúton, ami Európa negyedik leghosszabb vasúti alagútja.)
Összességében azt mondom, hogy nem volt igaza annak, aki azt mondta, hogy Segoviában nincs semmi látnivaló, még három nap városnézés után is nekem egyértelműen tetszett. (Peti: amivel érdemes lehet számolni, hogy valószínűleg a turisták általi erősen felkapottsága miatt az óvárosban az éttermek a szokásosnál is jóval drágábbak tapasztalataink szerint. De a kebabra ez szerencsére nem igaz.)
