Mikor eldőlt jövünk Madridba az otthoni teendőkön, ügyintézéseken, papírmunkán, és az itteni kötelezőkön, lakáskeresésen, adminisztrációs előkészületeken kívül természetesen előtört belőlünk a turista is, és olyan szemmel is elkezdtük vizsgálgatni Spanyolországot a leendő szűkebb madridi környezetünktől kezdve regionális és országos szinten. Valahol a Madrid környéki biciklizések és kanári-szigeteki repülések között rátaláltunk a távolsági vonatozásra. Kis keresgélés után boldogan ismertük fel, hogy bár kilométerekben mérve messzi, de pénzben és időben nem is annyira távoli az a tengerpart. Miután a munkakezdésem tolódott egy héttel, úgy döntöttünk az így nyert időt kihasználjuk, és leteszteljük a dolgot.
MÁV-on szocializálódott énemnek elég újszerű az itteni vasutas világ. A nagysebességű vonalakon való utazás sok szempontból jobban hasonlít a repüléshez, nem csak a Bzmoton való zötykölődéshez, hanem az átlagos magyar vonatozáshoz képest is. Kezdve azzal, hogy itt nem csak egy vasúttársaság (vasutas lelkületű olvasók ne szisszenjenek fel, hallottam már én is a GYSEV-ről, de ebből a szempontból az nem jelent különbséget) létezik, fix díjakkal, hanem számos szolgáltató, járatonként eltérő jegyárakkal. Szerencsére létezik legalább egy oldal, ahol szabadon böngészhetőek és hasonlítgathatóak ezek, én a www.thetrainline.com -ot használtam. Általában nem meglepő módon hétköznap olcsóbbak a jegyek, hétvégére már nehezebb olyat találni. Viszont a folyamatosan ingadozó repjegy árakhoz képest itt egy adott járat ára (viszonylat, nap, óra) eddigi megfigyeléseim szerint nem szokott változni.
Sajnos az olcsón elérhető célpontok listája nem túl bő, mikor először nézegettük Barcelonába, Valenciába és Alicantébe lehetett így kapni. De a keresgélések és reklámok alapján hamarosan, áprilisra, vagy a nyárra bekerül a körbe Málaga, Sevilla, Albacete, és reményeim szerint előbb-utóbb az északi városok is. A számok nyelvén ez így néz ki: Barcelona kicsit több, mint 600 kilométer, és ehhez mindössze 2 és fél óra menetidő társul az ígéretek szerint. Mindezt akár már 7 Euróért fejenként. Valencia kicsivel közelebb van, így oda szintén 7 Euróért már 1 óra 49 perc alatt eljuthatunk. Hétvégenként sajnos 30-40 Eurónál nem nagyon van olcsóbb jegy, de tipikusan 50 felett vannak. Mivel most nem voltunk ehhez kötve, egyéb programokhoz igazodva kinéztük a szerdai napot. Valenciában tavaly jártunk, én Barcelonában még nem voltam, akkor nézzük meg azt. A legolcsóbb vonat aznap pont reggel 6:15-kor indult, 9 Euróért, 8:45-ös érkezéssel, majd visszafelé egy másik társaság 20:55-23:25 14 eurós járata több, mint 12 órát engedett a városban. Két főre ez 46 Euró (~17-18 ezer Forint), egy kis korán kelés, cserébe egy egész nap turistáskodás, (remélhetőleg) napsütés, tengerpart, hadd szóljon! Még kis pluszpénzért felajánlotta a rendszer, hogy helyet is választhatunk. De ha nem is egymás mellé rakna, hátha át tudunk ülni, vagy kibírjuk addig külön, erre feleslegesnek láttuk költeni. Nem is lett volna értelme, (egyelőre?) a rendszer oda-vissza szépen berakott két-két szomszédos ülésre. Vasúttársaságtól függően egy ember vihet magával 1 hátizsákot, és 1 kis, vagy akár 2 nagy bőröndöt. A visszatérítés is változó, van, ahol nincs, van ahol 7 nappal korábbig 80%, 30 perccel indulás előttig 70%.
Kis intermezzo: pár nappal az utazás előtt a metróban olvasgatva vette észre Mandi, hogy a kora hajnali 6 óra előtt Spanyolország még alszik, nem járnak a metrók. Addig éjszakai buszok vannak helyettük. Egy átszállással több opcióval is elérhető az Atocha (a madridi főpályaudvar egy gyönyörű mini botanikus kerttel a csarnokban), Uber 9-10 Euró lenne, úgy döntöttük megkockáztatjuk a buszozást, ha mégse jönne bízunk benne vészmegoldásnak ott az Uber. Tanulság 1: teljesen jó az éjszakai közlekedés, csak arra kell figyelni, hogy késés helyett akár 4-5 perccel korábban is jöhet a busz. Szerencsére ennyit hagytunk rá.
Egy nappal az utazás előtt értesítő email jött, el ne felejtsük. Benne összeszedve pár hasznos(nak szánt) információval, például, hogy ne felejtsük otthon a jegyünket, mert gyalog sokára érnénk oda, vagy 30 perccel indulás előtt szíveskedjünk kiérni a pályaudvarra, de hát mi úgyse hagyjuk mások mondják meg, mit csináljunk, majd kiérünk, ha nekünk tetszik. Aztán persze kiderült, hogy ebben is jobban hasonlít a repülésre, mint a bakter felé hadonászva rohanó, egy tigrisbukfenccel indulás előtt másfél pillanattal a vonatra felugró utazóra. Először még meg kellett találni a megfelelő vágányt, ami kihívás lehet annak, akinek a Keleti-Nyugati nem egyenhosszúságú beállói is gondot okoznak. Több szintű, induló-érkező részre osztott csoportosítás. De így is majdnem meglett elsőre, csak egy emeletet tévedtünk. Majd átvilágítós security check, a reptérinél egy fokkal kevésbé szigorú, csak a táskákat nézik át, öv, zsebek tartalma maradhat. Végül jegy+irat ellenőrzés, mielőtt a szerelvényt megközelíthetnénk. Szerencsére időben feljutottunk, és mosolyogva állapíthattuk meg, lehet volt valami igazság a figyelmeztetésükben. Tanulság 2: tényleg időben ki kell érni a pályaudvarra. Indulás előtt már csak egy nénivel kellett megbirkózni, aki bár jobban tudott nálam spanyolul, de egy kedves utastárs segítségével meggyőzhető volt, hogy az arab számokat én jobban ismerem, és az ajtó fölött lévő jel sokkal jobban hasonlít az én jegyemen lévőre, így végül átadta a helyemet.
Pontban 6:15-kor el is indult a vonatunk a vaksötét spanyol éjszakába, csak azt nem tudom a Waze értette kevésbé Mandi kezében, hogy mit keresünk a síneken, vagy ő, hogy miért mutat 180 km/h-s sebességet az alkalmazás a hangtalanul guruló vonaton. Pedig annyi volt, a fedélzeti képernyő is bizonyította, aztán elhagyva a várost, hamar átléptük a 280, 290-et is, néha-néha felvillantva a 300-as csúcssebességet. Többféle kocsikialakítás volt, sajnos nekünk egy olyan jutott, ahol ablakok alja a fejtámlák tetejével volt kb. egyvonalban, de lehet csak így akartak egészségesen egyenes ülésre késztetni a szokásos görnyedés helyett. Felső tárolók sem voltak, a táskákat vagy a kocsi elejében lévőkben hagyhattuk, vagy a lábunkhoz, esetleg az ülések alá tehettük. A lábtérre viszont nem lehetett panasz, így is bőven elfértünk. A kezdeti sötétséget folyamatosan múlt el, és egyre többet láthattunk a dimbes-dombos, hegyes, zöldellő spanyol, katalán tájból.
Ha nem is teljesen stabil és szélvészgyors, de használható WiFi volt menet közben. Mivel vannak fenntartásaim a vidéki spanyol mobil lefedetséggel, így jól jött. És nem csak Internet hozzáférés volt rajta, hanem a Renfe (a vasúttársaság) appjával, vagy oldalán a jegyszámmal authentikálva magunk élő TV-t nézhettünk, 40 filmből, jó pár sorozatból és meséből, vagy zenéből válogathattunk, tanulhattunk, olvashattunk. Konnektor és usb-s töltőnyílás szintén járt minden üléshez. Az olcsó jegy „átka” a büfékocsi hiánya, helyette italautomata volt azoknak, akik nem hoztak maguknak semmilyen innivalót.
Érkezéskor nem figyeltem az órát, de körülbelül az is percere pontosan történt, így a hajnali madridi ébredés után nem is olyan sokkal bele is vethettük magunkat a talán még nálunk is álmosabb Barcelonába.
Hazafelé úgy időzítettünk kényelmesen kiérjünk a vonathoz. A madridihoz hasonló procedúrán hamar túljutva ismét 300-zal robogtunk, immár az ellenkező irányba. Most szép nagy ablakokból nézhettük… a teljesen fekete külvilágot. A fejünk felett is voltak tárolók a táskáknak, és repülőshöz hasonló kis kocsival árultak ételt-italt, de féltem tőle itt nem jár szalonna a joghurthoz, így semmit nem kértem. Madridba érve egy jó 10 percet kellett sétálni a metróig, nem azért mert nem a pályaudvaron volt, hanem a kisebb repülőtér terminálokat megszégyenítő mérete miatt. A metrók még bőven jártak, így nem sokkal éjfél után haza is értünk, egy hosszú, eseménydús nap után, kellemes emlékeket szerezve a spanyol vasútról.
