Remélhetőleg ezen a néven vonul be a történelemkönyvekbe az esemény, és nem az I. nagy spanyol áramszünet lesz, esetleg a vég kezdete. Bár közben néha kicsit ijesztőnek tűnt a gondolat, hogy nem tudjuk mikor ér véget, de már visszanézve számunkra szerencsére nem forgatta ki a négy sarkából a világot.
Mivel az apasági szabadságom még tart, és csak napi 4 órában dolgozom, tegnap is elindultam délben haza. Nem sokkal délután fél 1 előtt hazaértem, és körbenézve a hűtőben és a konyhában elindultam a 2 percre lévő Mercadona szupermarketbe ebédet és egyéb bevásárlandókat szerezni. Ott a sötét hűtőpultok tűntek csak fel, valamint a frissensült ételek közelében terjengő sült csirke illat, valószínűleg nem ment az elszívó. A pénztárnál a szalagok sem működtek, kézzel kellett továbbtolni az árukat, de a kártyás fizetéssel nem volt probléma. Akkor tűnt fel, hogy a telefonomon nincs térerő, és gondolkodtam el, hogy esetleg nem csak a boltban van kisebb áramszünet, hanem a környéket is érintheti.
Hazaérve a lift sem üzemelt, és a lakásunkban sem volt áram. Örültem, hogy hűtős étel helyett friss és meleg hamburgert vettem, Mandi pedig bosszankodott nem tudott ebédet melegíteni. Miután ettünk, úgy döntöttünk elmegyünk a közeli, egy (hosszú) metrómegállóra lévő bevásárló központba, a Pepcoban akartam szörpöt venni (szolgálati közlemény: eddig csak ott találtam két félét, illetve az IKEÁ-ban néhányat, ha valaki betörne a spanyol piacra itt van a piaci rés aminek betömésével engem is boldoggá tehetne), valamint Dávidnak nézni gyerek sapkát. Kis gondolkozás után metró helyett a sétálás mellett döntöttünk, Dávidnak is legyen meg a napi levegőzése.
Az közeli, nem túl nagy forgalmú úton nem ment a lámpa, de még ez is kevés volt hozzá, hogy gyanút fogjunk. A bevásárló központnál a hatalmas, sok sávos körforgalomnál már okozott egy kis torlódást, de gyalog nem volt gond átjutni a zebrán. Kicsit odébb viszont már működött, valahol ott lehet a kerülethatár, azt hittük, esetleg csak nálunk nem volt áram. A bevásárlóközpontba belépve nagyobb embercsoportokat láttunk a konnektorok környékére összpontosulni, és az ATM-nál is egész szép sor alakult ki. A boltok többsége sötét volt, a bejáratuknál álldogáló eladókkal. Épp azt mondtam Mandinak, hogy „vicces”, hogyha például ledobnák az atomot, és az egész világon elmenne az áram, ki tudja mikor terjedne el az igazság, és mennyi ideig élveznék az életet boldogan és gyanútlanul az emberek.
Miután a működő mozgójárdán felmentünk az emeletre és szomorúan tudomásul vettük, hogy a Pepco is zárva van továbbmentünk a Carrefour hipermarketbe. Ott hamarosan sűrűn rezegni kezdtek a telefonjaink, jöttek az üzenetek mindenfelől, de főleg Magyarországról, hogy mi van velünk, látják a híreket. Ott tudtuk meg, hogy a kis lokálisnak hitt áramszünet az egész félszigetet érinti. És hogy például a madridi polgármester megkért mindenkit, hogy ha teheti ne menjen sehova. Sajnos mi nem kaptuk meg az üzenetét, majd talán pár napon belül meghozza a posta.
Az újra működő térerő és adatforgalom alapján azt hittük vége is, már jön vissza az áram. Sapkát nem találtunk jót, így végül egy darab, hűthető rágókával indultunk a pénztárhoz, a világvégére megfelelően felfegyverkezve. A sorban állva nézegettük mások bevásárlókocsijait, kosarait. Volt, aki több kiló kenyeret, kekszeket, konzerveket, többen gyertyákat, mécseseket, napelemes kerti lámpát, flakonos vizeket, elemeket, egy valaki autó akkumulátort vett. WC papírt is csak egy valakinél láttunk, az arra fogékonyaknál valószínűleg még bőven kitart a covid készlet.
Kiérve a pénztártól újra megszűnt az Internet kapcsolat, úgy tűnik csak valami lokális anomália lehetett. Hazafelé sétálva azon gondolkoztunk vajon jobban fel kellett-e volna nekünk is szerelkezni, de arra jutottunk van otthon jó pár liter víz, növényi tej, gyümölcslé, üdítő, egy teli bojler, és azért enni is akad mit, pár napig csak kihúzzuk, ha muszáj. Megnéztük a metró lejáratot, tényleg le volt zárva.
Az a szerencsénk, hogy az egész egy kellemes tavaszi napon történt, így az itteni szokásokhoz híven szigeteléssel nem kimondottan rendelkező házunkban sem fenyegetett sem a megfagyás, sem a felgyulladás veszélye. A nap is este 9 óra körül megy le épp, így világítás nélkül is sokáig elvagyunk. Ha gyertyánk a születésnapi tortára valókon kívül nincs is, de jó biciklisekhez hűen pár feltöltött lámpánk akad. Szerencsére a vezetékes vízzel nem volt gond, azért Mandi a biztonság kedvéért teletöltött minden keze ügyébe kerülő kulacsot. Időközben egy-egy üzenet is beesett, egész délután talán fejenként 3, túl nagy párbeszédnek nem adva teret.
Kicsit később újabb, babakocsis séta mellett döntöttünk, nézzünk szét kicsit a környéken. Miután sikeresen lejutottunk a negyedikről ami elsőként szemet szúrt az utcai konténerek mellett halmozódó szemeteszsákok. Még mindig nem igazán tudom hova tenni, az áramszünet hírére mindenki gyorsan levitte a szemetét, ne a lakásban büdösödjön? A közeli parkba kiérve millió ember. Jó időben máskor is sokan szoktak lenni a játszótéren, a fűben, vagy az asztalokon, padokon piknikezve, a sportpályákon focizva, kosarazva, röplabdázva, vagy kutyát, gyereket sétáltatva, D vitamint gyűjtve. De most ennek is a legalább két-háromszorosa volt. Nem mondanám épp pánikhangulatnak, inkább valami felszabadult szabadtéri dzsembori.
A Mercadona felől felpakolt embereket láttunk érkezni, a nagy parkolóban, ami péntekenként piacként üzemel, és egyébként elég foghíjas most elég sok kocsi állt. Valószínűleg akadt, ahol a társasházban nem működött a garázsajtó sem.
Gyerek nélkül lehet bebicikliztem volna a belvárosba körülnézni mi a helyzet, de így inkább megkezdtük az esti rutint, és a nap utolsó sugarainál lezuhanyoztunk mi is. Érdekes volt látni az ablakból ahogy sötétedik el a város, és csak egy-egy ablakban van valami halvány fény, esetleg pislákoló gyertya. Nem akartam már fent maradni, tudtam néhány órán belül Dávid úgyis kelt, akkor akartam megnézni milyen így az égbolt, minimális fényszennyezéssel. A városi, de talán egyáltalán a modern ember számára ritkán látható csoda. Sajnos erről most is lemaradtam, még félálomban, és nem teljes sötétben negyed tizenegy körül indultak be itthon az elektromos dolgok, világított be a köztéri lámpa és hallottuk a felzúgó üdvrivalgást.
Kevesebb mint tíz óráig tartott hát nálunk, de utólag olvasva a város egyes részen már 1-2 órával hamarabb véget ért a nagy spanyol áramszünet. Az is eldőlt, hogy reggel megyek dolgozni, fél 8-kor már sétáltam a metró felé, ami… még továbbra is zárva volt. A mellette lévő közbicikli állomáson találtam két biciklit, amiből az egyiket sikerült is felvenni, így apróbb kételyekkel elindultam az iroda felé. Kicsit félúton túl, 8 óra előtt pár perccel egy piros lámpánál pont egy megálló mellett álltam, ahol épp jöttek fel ketten és szedték le a szalagot. Az iroda bejárata szerencsére nyitva volt, a szintünkön az ajtó székkel kitámasztva, és a számítógépeknek se jutott még áram. Pár perc után már az is megoldódott, és elkezdhettem dolgozni az érkező kollégákkal történő anekdotázások szüneteiben. Tőlük tudom azt is, hogy a belvárosban egész nagy parti volt előző nap délután. Spanyolosan átbulizva a világvégét.
