San Lorenzo de El Escorial egy nagyjából 18000 fős település Madrid tartományban, Madridtól északnyugatra, a Sierra de Guadarrama hegység dél-keleti részén fekszik. Leghíresebb látnivalója a San Lorenzo de El Escoriali királyi kolostor, az UNESCO világörökség része, a spanyol királyok hagyományos rezidenciája és temetkező helye. Tőle nem messze található az Elesettek Völgye, Spanyolország legvitatottabb emlékműve.
Madridból San Lorenzo de El Escorialba tömegközlekedéssel egyaránt el lehet jutni busszal és Cercaníasszal (az itteni „HÉV”) is. A 661-es buszt kell választani, ami a Moncloa állomásról indul, menetrendje itt található. Cercanías az Atocha – Recoletos – Nuevos Ministerios – Chamartín útvonalon közlekedik, bármelyik tetszőleges megállónál fel lehet rá szállni. Menetrend és útvonalak a madridi Cercanías honlapján. A menetidő nagyjából hasonló, kb. 1 óra. A busz előnye, hogy a San Lorenzo de El Escorial buszpályaudvar közelebb található a kolostorhoz. A vonatról az El Escorial megállónál kell leszállni, ami El Escorial és San Lorenzo de El Escorial települések határán található. Busztól nagyjából 10 perc, a vonattól 20 perc séta a kolostor. Cserébe a vonattól útközben megtekinthetjük La Casita del Príncipe parkot is, szerintem érdemes.
Ugyan a busztól kevesebbet kell sétálni, de hozzánk Madridban a Cercanías lényegesen közelebb van, így azt választottuk. Cercaníasszal való utazásról már írtunk, mikor Cercedillába utaztunk, így azt nem részletezem.
San Lorenzo de El Escoriali királyi kolostor
Jegyek előre megvásárolhatóak interneten kereszütül a kolostor honlapján. €12 a teljesárú jegy, hozzá €4-ért lehet venni a mobilunkra letölthető (~70 MB) és onnan hallgatható audioguide-ot. Mi a vonaton utazás közben vásároltuk meg a jegyeket, amikor már biztosak voltunk benne, hogy elértük a vonatot és odaérünk a válaszott időpontra.
A reggeli El Escorialba való érkezésünkkori 9 fokhoz, és változóan napos időhöz a kolostorhoz felérve viharos szél párosult, ami nem tette túl komfortossá a kint tartózkodást. Így pár fénykép után hamar a bejáratot kezdtük keresni. A Spanyolországban már szokásosnak számító átvilágítás után hátizsákunkat egy szekrényben hagyhattuk (kellett hagynunk) mielőtt a kijelölt ajánlott útvonalon elkezdhettük a bejárást. Az épületegyüttes hatalmas, Wikipedia szerint „hossza 240 m, szélessége 190 m, rajta 7 torony, 15 kapu és 1110 ablak van”. Bejárására alsó hangon 2 óra szükséges, annál kevesebb idő alatt tényleg csak fejtelen rohanásra van lehetőség. Felső határt pedig nehéz mondani. Kérhető, illetve okostelefonra letölthető sok nyelvű túravezetés, közte a magyar is ott szerepel. Rengeteg kiírás van mindenfelé, szinte végtelen mennyiségű festmény, egy érdeklődő alapos nézelődéssel akár egy egész napot is eltölthet.
Az ajánlás szerint a könyvtárral kezdődik a túra. És a bejárat után egy újabb „checkpoint”-tal, jegyellenőrzéssel. Ilyennel még 1-2 helyen találkoztunk, talán az ejtőernyővel az udvarra érkező, vagy a csatornából kibújó békaembereket próbálták kiszűrni, másképp nem tudom hogyan kerülhet jegy nélküli ember ezekre a helyekre. A könyvtár az első barokk teremkönyvtár, gyönyörű freskókkal és rengeteg könyvvel. Nehéz a helyről a hatalmas, rengeteg és szinonimáik folyamatos ismételgetése nélkül írni, minden pontjáról ez a hangulat árad. A könyvek ugyan csak replikák voltak, de „csirkehálóval” védve, mert… rendszeresen lopták őket. Fénykép sajnos nem készült, mert az egész kolostorban változóan kint voltak a fényképezni tilos táblák, csak néhány hely volt kivétel. De az Interneten azért találhatóak, aki kíváncsi.
Egy hozzáértő a bazilikáról is csak szuperlatívuszokban tudna beszélni. Ami viszont a legérdekesebb(? furcsább? hátborzongatóbb?) volt, az a panteon. A bazilika alagsorában több részre tagolva előbb a különféle királyi rokonok díszes márványkoporsói között haladhatunk el, majd a királyi gyermekek nagy, közös síremléke után jutunk a királyok panteonjába. Itt a nyolcszögletű terem egyik oldalán a falban több szinten helyezkednek el a királyok és egyetlen királynő koporsói, szemben velük szüleik. II. Fülöp, aki az egész kolostort építtette helyezte itt végső nyugalomra édesapját, V. Károlyt, majd pár kivételtől eltekintve (akik másként rendelkeztek) itt nyugszanak mind. Érdekes belegondolni, vajon régebben, kik, mikor láthatták, látogathatták a helyet. És hogyan lett pár száz évvel később látványosság a világ minden részéről idelátogató turisták számára. Vajon milyen érzéseket keltenének bennük. Büszkeség? Csalódottság? Harag?
Miután végeztünk szerencsére a nap is kisütött, és itt-ott szélárnyékban járhattuk be az egyébként ingyen látogatható, a kolostort két oldalról ölelő kertet. Nagyon szépen gondozott, virágokkal, formára vágott sövényekkel kirakott külső udvar, ahonnan a távolban felsejlenek Madrid felhőkarcolói.
Délelőtt a szeles időben felmerült bennünk, esetleg most kihagyjuk az Elesettek Völgyét, de a napsütésben, és a lassan melegedő időben végül mégis nekiindultunk. Mielőtt kiértünk a buszpályaudvarra, még sétáltunk egy kicsit a városban. Nem túl nagy, de hangulatos központjában számtalan, egymásba érő kiülős teraszon, csodás kis házak között élvezték az emberek a tavaszi időjárást.
Kis XX. századi spanyol történelem
Ahhoz, hogy az Elesettek Völgyét megértsük, szükséges legalább minimális szintű ismerete a XX. század spanyol történelmének. Sajnos túl sokat még én sem tudok róla, de eddigi olvasmányaim alapján megpróbálok rövid áttekintést adni róla. Figyelem! Erősen szubjektív, sokszor leegyszerűsítő, vagy felületes lesz. De hát a történészek, vagy a téma mélyebb ismerői sem tudnak még megegyezni róla, nem létezik egy általánosan elfogadott objektív igazság.
Az egész valahogy a jól ismert módon kezdődött. Valaki visszaütött. Az 1936-os választásokat szoros eredménnyel a baloldali Népfront nyerte. Ez egy közel sem egységes párt volt, hanem egy sok összetevős szövetség, szerepeltek benne kommunisták, anarchisták, szocialisták, szeparatisták, és még ki tudja miféle szerzetek. Ezután különböző okokból, a hatalom vélt, vagy valós visszaélései, a katolikusok elnyomása, üldözése miatt, vagy csak szimplán hatalomvágyból jobboldali tábornokok puccsot hajtottak végre, aminek következtében kitört a majd 3 évig, 1939-ig tartó polgárháború. Ez egy rendkívül véres, és egyáltalán nem vidám szakasza volt a spanyol történelemnek, melyet további leszámolások követtek. Az áldozatok számáról 100 000-től 2 millióig többféle szám kering, legtöbbször csak találgatás, valószínűleg sosem fog kiderülni.
A polgárháború végeztével Franco lett az ország ura, és kialakította a nevével fémjelzett diktatúrát. 1940-ben parancsot adott az Elesettek Völgye kialakítására, egy hatalmas emlékműnek, mely jelképezi győzelmüket. Egyes források szerint már eredetileg is Spanyolország egységét akarta kifejezni vele, persze a saját oldala jelszavát használva közös mottónak. Máshol azt írják, hogy kezdetben csak az ő oldalukon elesett katonák emlékére tervezte a helyet, később, a hidegháború alatt az amerikaiakkal történő közeledés (a gazdasági érdekek, ugye…) közbeni nyomásra alakította át. De az biztos, hogy végül a polgárháború alatt országszerte névtelen tömegsírokba temetett, a köztársasági oldalért harcoló, vagy akár ártatlanul kivégzett emberek maradványait is odavitette. Az emlékhelyet többségében politikai foglyokkal építtette, sokan közülük sem élték túl.
Végül halála után Franco lett a völgy utolsó, de az első nem a polgárháborúban elhunyt halottja. Ezután elkezdődött az átmenet diktatúrából demokráciába. És megkötötték az úgynevezett „felejtés paktumát” (Pacto del olvido), ami arról szólt, hogy mielőtt újra kirobbanna egy polgárháború, terítsenek fátylat a múltra, egyik oldalról se boncolgassák a bűneit, helyette a jövőbe tekintsenek. Ez pillanatnyilag akár jó ötletnek is tűnhetett, egy újabb véres háborúnál mindenképp, de hosszútávon érezhetően nem maradhatott így. Egy nemzet hordta tovább, ha eltakarva is a múlt mély sebét.
Kis időugrás, 2004-ben megválasztott szocialista vezetés folyamatosan elkezdte megkérdőjelezni a múlt történéseit, megpróbálva társadalmi egyetértésre jutni sok kérdésben, egyúttal éles vitákat robbantva ki. Ez még napjainkban sem ért véget, de többek között már sikerült elérni, hogy az eltemetetteken DNS vizsgálatokat hajtsanak végre, így találhasson rájuk családjuk, és talán juthasson megnyugvásra. Innen pedig következzen a mi látogatásunk.
Az Elesettek Völgye
Így már talán érthető, hogy az Elesettek Völgyét Spanyolország legvitatottabb emlékműveként is emlegetik. Változó, hogyan állnak hozzá a spanyolok, jelenleg leginkább valószínűleg szégyellik és leginkább úgy vélik, hogy „a völgy” egyet jelent Francisco Francoval, az egykori tábornokkal, diktátorral. Vannak, akik a kereszt ledöntését szorgalmazzák, ugyanakkor a mai napi aktívan működik itt egy Bencés közösség és alkalmanként előfordulnak kormányellenes, francoista tüntetések is. Mi érdekesség szempontjából mentünk el, egyszer látni szerettük volna. A francosita, fasiszta eszméket teljes mértékben elítéljük, ugyanakkor a kereszt ledöntését és a hely bezárását sem tekintjük megoldásnak. Szerintünk emlékezésnek és a történelemből tanulásnak van helye. (Mandi: Ugyan soha nem jártam még Auschwitzban, mert nem merek, félek tőle, hogy milyen hatással lenne rám, de oda is rendszeresen járnak emberek emlékezni, akkor ide miért ne lehetne?)
Az ország jelenlegi hozzáállását a helyhez jellemzi az is, hogy nem igazán támogatják a tömegközlekedéssel való eljutást oda. Csupán napi egy menetrend szerinti busz jár San Lorenzo de El Escorialból, a 660-as. Egy amerikai utazó lány blogbejegyzése segített nekünk eljutni a völgybe, azaz megtalálni ezt a napi egy busz járatot.
A lány tanácsát megfogadva bő 15 perccel a busz indulása előtt érkeztünk a pályaudvarra, ahol akkor még semmi nyoma nem volt annak, hogy onnan ilyen busz fog indulni. Néhány perc után a hamarosan induló buszokat mutató képernyőn megláttuk a járatot is, így megnyugodtunk. A buszra helyben, felszálláskor, csak készpénzben lehet jegyet venni, oda-vissza szól, €5.20 fejenként. A jegy átadásakor mindenkinek elmondják, hogy 17:30-kor indul visszafelé a busz. Peti ugyan kicsit tartott attól, hogy úgy fogunk járni a busszal, mint mikor Toledóba és onnan haza utaztunk, azaz nem férünk rá fel, de semmi ilyesmitől nem kellett tartani. Bőven voltak üres helyek, összesen 18-an utaztunk a buszon. Ezt onnan tudom, hogy a völgy kapujához érve az őr megállította a buszt, megkérdezte a sofőrt, hányan utazunk rajta, majd mindenkinek le kellett szállnia belépőt venni, ami fejenként €9 volt. Pontosabban ez csak a bazilikába szólt, így nem feltétlenül kötelező, a völgyet, a keresztet, a környéket anélkül is meg lehetett volna nézni, de ha valaki odamegy, mindenképpen érdemes belülről is „megcsodálni”.
Mit mondjak, gyönyörű helyet talált magának Franco az emlékmű megépítéséhez. Csodálatos zöld környezet, hegyek, kilátás Madridra. Itt található, eleve magas szikláról emelkedik a föld fölé a világ legnagyobb keresztje az impozáns, egyáltalán nem emberléptékű 150 méteres magasságával.
Láthatók még nyomai, hogy egykor sikló járt fel a kereszthez, viszont nagyon úgy tűnt számunkra, hogy már nem működik és jelenleg nem lehet felmenni hozzá.
A kereszttől keletre nagy tér található kőből, innen nyílik a bejárat a bazilikába. Gyönyörű kilátás a hegyekre és Madridra. Egy térképeken nem jelölt, legalábbis általunk nem talált turistaút is vezet fel ide, mely menet közben kálvária jelleggel több kápolnát is érint. Ezek már látszanak a Google térképen, de szabad szemmel is. Egyszer talán közelről is megnézzük.
A kőbe vájt bazilika méretei nagyobbak voltak a vatikáni Szent Péter székesegyháznál is, így XXIII. János pápa először nem volt hajlandó felszentelni, egy belső válaszfallal le kellett választani a főhajó elejét, hogy így legalább rövidebb legyen.
Impozáns, de leginkább a nyomasztó jelzőt használnám erre a hatalmas föld alatti „templomra”. Fényképezni szigorúan tilos, az őrök egyből szólnak, ha akár csak telefonnal is megpróbálunk. Ennek ellenére Google kereséssel könnyen találni képeket az (egykori) sírokról és a bazilika belsejéről.
Az egyetlen benti fényképet egy érintésmentes szenteltvíz adagoló készülékről készítettem. Elég furcsa szerkezet volt számomra. Alatta felirat, hogy teljes csendet kérnek a misék alatt. Misék? Itt, ezen a helyen még miséznek? Eléggé megdöbbentem. Addig még nem tudtam, hazafelé olvastam el egy meglehetősen jobboldali cikket arról, hogy jelenleg is aktívan működik egy Bencés közösség itt.
Az Elesettek Völgyének bazilikájában volt Franco tábornok sírhelye is 1975-től egészen 2019 októberéig, amikor exhumálták és Mingorrubio temetőbe vitték át. Az egykori díszsírhelyekből mára már csak José Antonio Primo de Rivera, a Falange és a falangizmus alapítója sírja maradt a bazilika fő oltárja előtt egykor található dísz sírok közül. Az övé a kereszt előtt található, jelenleg is több csokor friss virág van rajta, vele szemben, a kereszt mögött, az oltárhoz közelebb nyugodott egykor Franco. Több helyen írják, hogy José Antonio lesz a következő, akit exhumálnak.
Mivel a busz érkezési és indulási ideje közötti körülbelül 2 órából még csak 1 telt el a látogatással, így volt időnk egy nagyobb kört is tenni a kereszt, és az azt tartó domb körül. Aszfaltos út vezet körbe, fel a kereszt mögötti bencés apátsághoz, iskolához. Így teljesen körbejárhattuk a helyet. Kissé fura volt látni mellette a foci-, és kosárlabdapályát. Végül visszaérve a parkolóba pár percet még kellett is várni a buszra mielőtt visszaindultunk El Escorialba, majd Madridba.
Gondolkodtunk rajta, hogy San Lorenzo de El Escorialba visszaérve még túrázunk is egy rövidebbet, mert gyönyörű a környék és rengeteg túra útvonal vezet errefelé, de mint már korábban írtuk, hűvösebb volt az időjárás, mint amire számítottunk, és a nap végére túra nélkül is kellemesen elfáradtunk, így inkább siettünk a következő vonathoz és indultunk vissza Madridba.
Kis érdekesség, amit a múltkori, cercedillás túránál elfelejtettem írni. A Cercaníasszal Madrid felé közeledve, nem sokkal a város előtt jó pár kilométeren át kerítés mellett halad a vonat, aminek túloldalán rengeteg őzt, és talán valamilyen szarvast is láttunk legelni, pihenni. Mint valami óriási vadaspark. Nem sikerült még rájönni, mi lehet ez, de felnőtt fejjel is jó élmény.
