Elég sokféle reakcióval találkoztunk a Madridba költözésünk hírére. A többnyire pozitív fogadtatásba sok minden belefért a „ha külföldre kéne költöznöm, csak oda mennék”-től az „az egy koszos, élhetetlen város”-ig. És sokszor rögtön felmerült a kérdés, a szokásos Németország, Anglia, és „hasonlók” helyett miért pont ide.
Már M.E. (Mandi előtt) is többször előjött bennem, hogy el kéne menni. Akkoriban még leginkább csak kósza gondolatok formájában, a hova részre még nem igazán volt átgondolt tervem, legfeljebb egy-egy ad hoc ötlet, álom. Mandit megismerve mikor szóba került a dolog kiderült ő is hasonlóan érez, menne is, meg nem is, vágyik is rá, de fél is tőle. Cserébe őt már akkor is elég sok minden (Erasmus, El Camino, számtalan utazás, nyelvtudás) kötötte Spanyolországhoz, nem volt kérdés az a szíve csücske. Így elég hamar a „mi lenne ha jellegű” gondolatjátékaink egyik célpontja lett az ország. Illetve abban sem sok vita volt köztünk, hogy bár a szülőföldünket nem választhatjuk meg, de ha úgy döntünk elhagyjuk, akkor kis túlzással az egész világon válogathatunk mi legyen az új otthonunk. És ha már így van, akkor valami szép és jó helyre menjünk, ahol az év lehető legnagyobb részében jól érezzük magunkat. Inkább legyen (egy „kis” munkát leszámítva) az egész életünk egy nyaralás, minden hétköznap délutánnal együtt, mint valahol fogat összeszorítva degeszre keressük magunkat, hogy évente pár hétig királyok lehessünk attól jó messze. Pénzügyileg szerencsés helyzetben voltunk, mi nem a megélhetés miatt „menekültünk”, ezért a lehetséges célpontokon elérhető fizetések csak sokadrangúak voltak. Nézzük mi számított inkább:
– Tengerpart. Kell magyarázni? (Majd csak azt egy kicsit később, hogy milyen tenger van Madridban.)
– Hegyek. Míg Mandinak Spanyolország a szíve csücske, nekem országúti biciklisként a gyönyörű hegyek, hágók, szerpentinek, amikkel már őt is elég jól megfertőztem.
– Hőmérséklet. Mandi 23 fok alatt hibernálódik, én 26 fok felett elolvadok. Nem túl széles skála.
– Nyelv. Lehetőleg angol, azt mindketten beszéljük, vagy spanyol, azt legalább Mandi.
– Kultúra. Nem lenne rossz, ha befogadóak, elfogadóak lennének, kedvesek, nyitottak.
– Közelség. Az se értana, ha nem a világ másik végén lenne, és nem kellene teljesen elszakadni mindenkitől otthon.
– Munka. Azért persze ez is számít, én szeretek az IT-ban dolgozni, szerencsére általában jó megélhetést is biztosít, jó lenne továbbra is.
Azt hiszem ezekkel a kritériumokkal sikerült eléggé minimálisra, ha nem nullára csökkenteni a szóba jöhető helyeket. Magyarországtól északabbra nem igazán gondolkoztunk semmiben. USÁ-ban lehet van ilyesmi hely, de azon kívül, hogy messze van, és nem egyszerű oda kijutni, annyira egyikünknek sem szimpatikus. Dél-Amerika? Az már lehet „túl egzotikus”. Új-Zéland tetszene, de az tényleg konkrétan a világ vége. Akkor maradjunk Európánál, Dél-Európánál. Térképre nézve a francia Riviéra a tuti (azt hiszem nem én jutottam először erre a következtetésre a világtörténelemben), tengerpart, Alpok, egész barátságos klíma. Csak hát lassúak voltunk, a franciák befoglalták előlünk, és így már állítólag nem túl könnyű ott boldogulni, legalábbis francia tudás nélkül. Végül azért elküldtem az önéletrajzom ott is egy helyre, de nem lett belőle semmi. Olaszország? Genova is ilyen szempontból jónak tűnik, nászúton meg is néztük, de nem kimondottan szerettünk bele. Udine környéke esetleg? Vagy Szlovénia? Én már többször jártam ott, több részén az országnak, majd Mandival együtt is bejártuk első közös nyaralásunkon, és őt is elvarázsolta. A Júliai-Alpokat mindenkinek csak ajánlani tudom, és egy kis tengerpart is jutott nekik. Keresgettem ott is álláshirdetéseket, de épp semmi szimpatikusat nem találtam. Így „maradt” Spanyolország.
Térképet nézegetve először az északi rész lett nekem szimpatikus, de jobban körüljárva a dolgot a sok eső, és hideg tenger/óceán már kissé elriasztott. Barcelona nincs túl délre, talán nincs nagy hőség, messze az óceán, meleg a tenger, körbe hegyek. Tökéletes. Persze ezt az alapján mondtam, hogy 10 kilométernél közelebb nem jártam hozzá, azt is csak függőleges irányban. Mandit sokkal inkább Málaga, esetleg Valencia vonzotta, jártunk is együtt mindkét helyen, a nyári melegen, illetve az esetleges kopárságon kívül nem sok kivetnivalóm volt ellenük. Ahogy Mallorca, vagy a Kanári-szigetek ellene se lenne, ha sikerülne ott munkát szerezni. De ha nem hallottátok egyiket sem a Szilícium-völggyel együtt emlegetni, az nem a véletlen műve.
Így M.U. (Mandi után) 2-ben, mikor komolyabbra fordult a dolog, és elhatároztuk megpróbálkozunk külfölddel mindketten pár kósza próbálkozástól eltekintve Spanyolországra szavaztunk. A munkakeresésről majd egy külön posztban, de mivel spanyoltudás nélkül nem éppen egyszerű végül Vigotól Barcelonáig, Madridtól Santa Cruzig jelentkezgettem mindenhova. Egy több körös, végül sikertelen barcelonai interjúzás után kicsivel később újra megkerestek, hogy Madridban is lenne egy lehetőség ugyanannál a cégnél, ha érdekel. Nem feltétlenül Madridot választottuk volna első helyen, de Mandi nagyon szereti ezt a várost is, együtt is eljöttünk, és nekem se voltak rossz emlékeim vele, olyan tipikus európai nagyváros, szerethető részekkel (Retiro, folyópart, parkok, éttermek), akár még hegyek is akadhatnak nem túl messze, valamint olcsó repülő-, és vonatjegyek a tengerpartra, szigetekre. A munka is érdekesnek tűnt. Így hát érdekelt. Egy újabb kör, majd rögtön ajánlat, és nem kellett sokat gondolkodnunk rábólintsak. Azt hiszem jó pár évre elegendő látni-, és csinálnivaló van itt is, nem fogunk unatkozni, aztán ha 1-2 éven belül megtanulok valamennyire spanyolul, és országon belül akarnék munkát vállalni, talán az a tengerpart se lesz olyan messze. Addig pedig bízom benne, hogy a rossz nyelvek által nyárra ígért 26 foknál több csak a rossz nyelvek szerint létezik.
