Ami szilveszterkor Magyarországon a Himnusz, az Spanyolországban a régi postahivatal óratornya a Solon, ami a köztársasági elnöki köszöntő, az itt a 12 szőlőszem. Túl sok reményt nem fűztünk hozzá személyesen élvezhessük, de ha már itt voltunk, gondoltuk egy próbát megér.
Hagyományosan minden szilveszterkor, pontban éjfélkor több ezer szempár szegeződik élőben a Real Casa de Correos (volt királyi postahivatal) óratornyára, a TV-k előtt pedig milliók köszöntik így az új évet. Mikor felmerült bennünk ezen előbbi szempárokból kettő lehetne a miénk is, többen próbáltak lebeszélni, óriási tömeg, tömörülés, élvezhetetlen. A madridi rendezvényeket már kiismerve ezen nem is lepődtünk meg, mi sem számítottunk semmi jóra, de jobb programunk nem lévén úgy voltunk vele ha már itt van a Sol metróval 15 percre, bemegyünk, körbenézünk, aztán maximum hazajövünk.
Egyik kollégámtól tudtam meg, hogy ilyenkor este valamikor kiterelik az embereket a térről, majd kicsivel később engednek csak vissza mindenkit. A metróállomás már késő délutántól zárva, de az előző megálló csak pár perc séta. Terv szerint este 10 körül nekiindulunk, kicsit nézelődünk, valószínűleg a tömeg jóval a tér bejárata előtt már áthatolhatatlan, sétálunk erre-arra, aztán meglátjuk. Kiérve a metróból kissé meglepve tapasztaltuk, hogy a beengedés még nem kezdődött meg, és nem egy rajtszalag leengedésével indul meg egymást taposva a több ezer ember, hanem szépen várakoznak egy nagyon (de tényleg nagyon-nagyon) hosszú sorban, aminek ki tudja hol a vége. Az biztos, hogy mi ide nem állunk be, de legalább kicsit nézelődünk.
Jól időzítettünk, ha a sor vége a semmibe is veszett, az elejét simán láthattuk, és pár perc múlva el is kezdték a beengedést, egyesével, rendőri motozás után. Láthatósági mellényes rendezők(?) műanyag poharakat osztogattak a sorban állóknak, üveget nem engedtek be a térre, aki be akarta vinni az így hozott innivalóját, az átöntve tehette meg.
Miközben ezt figyeltük, észrevettem mögöttünk, az út ezen oldalán is mintha egy sorban állás szerűség alakulna. Álljunk be, mit veszthetünk. Maximum pár perc után ott hagyjuk. Aztán előrébb sétáltam, megnézzem mire is várunk tulajdonképp, hiszen a helyieket ismerve az se meglepő, ha csak a sorban állás öröméért csoportosulnak, mindenféle cél nélkül. De látszólag itt is egy hasonló beengedő „kapu” van, akkor várjunk még egy kicsit. Annyira sokat nem is kellett, egy 10-15 perc után be is jutottunk, azóta se értem, hogy valahogy sikerült meghackelnünk a rendszert, vagy balga módon lemaradtunk az est fénypontjáról, az órákig tartó sorban állásról. 200 méternyi séta után újabb ellenőrzőpont, ha valaki átcsúszott az elsőn, gondolták itt még megfogják? A rendőrbácsi gond nélkül nyúlt bele a kabátzsebeimbe, tapogatta meg a farmerzsebeim, ölelgetett meg, majd „búcsúzóul” még a sapkám is megtapogatta a fejtetőmön.
11 óra előtt bent voltunk a téren, és továbbra is csak értetlenül tudtunk mosolyogni egymásra, hogy ez hogyan sikerülhetett. Persze a neheze még lehet hátravolt, a gondosan kihelyezett toi-toi-okhoz való sorban állás. Időnk még volt, így Mandi egy laza negyed óra alatt ezt is abszolválta.
Közben 11-et ütött az óra, amit a tömeg hatalmas üdvrivalgással fogadott, majd ez ismétlődött negyedkor, félkor, háromnegyedkor. A tér közepén már viszonylag sűrűn álltak az emberek, de a szélein elég szellősen. És itt nem egy kordon mellett kellett állni, ahol az első sor látott csak jól, a második-harmadik úgy, ahogy, hanem bárhol a téren jól látható volt az óra. Mire Mandi végzett mintha elfogytak volna az érkezők, lehet egy bizonyos létszámnál nem engedtek be többet. Az éjfélig hátralévő időt így fényképezgetéssel töltöttük, néztük a házak ablakából kinyúló kamerákat, ott álló bemondókat. ( A TV társaságok között egyébként nagy verseny folyik a Solon az órával szemben lévő lakások ablakaiért, hogy innen közvetíthessék élőben az eseményt. Forrás: https://www.spanyolbanotthon.com/spanyol-szilveszter )
Aztán jöhetett az éjfél, az óra elütötte a négy negyedet, majd 3 másodperces szünetekkel a 12-t, miközben mi, és a többi sok ezer ember minden ütésre egy-egy szőlőszemet kapott be, ezzel szimbolizálva a következő 12 (édes) hónapot. Nekünk egyik sem lett savanyú. ( Pedig Peti saját kezével csipegette le, számolta ki és pakolta dobozba a szőlőszemeket, nem a speciálisan erre az eseményre előre csomagolt 12 szemes szőlőt választottuk a boltból. ) Sajnos Mandiról nem készült videó, ahogy az újabb és újabb harangütések alatt egyre jobban maradt le az evésben, cserébe az egyre telibb szájjal egyre jobban kezdett nevetni. De végül ezt a kihívást is sikerrel vette.
A végén tűzijáték. A spanyolok is szeretnek durrogtatni, és hazafelé hallottuk is bőven a petárdákat, de az tetszett, hogy előtte nem szólt egész nap, és még este se igazán lehetett hallani, már csak éjfél után. Kiérve a térről ebből az irányból már könnyen átjutottunk a kordonokon, de szembe még mindig hosszú sor állt. Valószínűleg akik már nem fértek be a térre. Azt viszont nem értettem most már minek állnak sorba, de hát spanyolok. Az első metró megállónál még nagy tömeg volt a felszínen, gondoltuk sétálunk egyet, a következő sincs túl messze. Attól féltem ha befut a szerelvény annyira tele lesz, fel se férünk, de meglepő módon ezzel nem volt gond.
Idén szilveszterkor nem hiszem újra kimegyünk, de örülök most ott voltunk, és ilyen szerencsésen alakult. Egyszer jó volt látni. Boldog Új Évet minden olvasónknak!
