Három hónapja Madridban, az bizony már egy negyed év! Ennyi idő ittlét után már kötelező, hogy legyen NIE számunk, hisz nem turistának számítunk. Szerencsére azt már az első hónapban sikeresen elintéztük. Két hónapos beszámoló elmaradt, de most „köz”kívánatra jöjjön a három hónapos, azaz negyedéves.
Egy hónappal ezelőtt nem láttuk lényegesnek beszámolót írni. Oké, egy hónap után írtunk, de minden hónap után minek? Nem történik semmi különös, elmúlt az újdonság varázsa, éljük a mindennapi életünket, minek írjunk erről. Nagyjából ilyesmi gondolatok voltak bennem vagy talán mindkettőnkben. Bevallom, nálam akkortájt beütött az a honvágy szerű elkeseredett, kicsit kilátástalan érzés, hogy minek is jöttünk ide, minek szívatjuk magunkat, otthon minden egyszerűbb lenne. Tapasztaltabb külföldre költözők szerint ez normális, szinte már törvényszerű, hogy ez ilyenkor jelentkezik. Emlékszem, amikor Valenciában tanultam Erasmusszal, akkor is nagyjából két hónap után ütött be egy ilyen, majd szépen lassan csillapodott.
Nekem nincs munkám, de nem is kerestem, félek is keresni, mert ki tudja, milyet találnék, megfelelnék-e vagy hogy viselném az egészet. A nyelvtudásom sem az igazi, azt is fejleszteni kéne, közben a webdesigner tanfolyamommal is haladni kéne, de semmihez nincs kedvem, semmihez nincs erőm. Meg különben is mihez is kezdjek, merre induljak. Eddig volt mentségem a munkanélküli itthon láblógatásra, hogy én adminisztrálok, de az adminisztrációkkal meg már végeztünk, lakásunk ki tudja mikor lesz, csak kéne kezdeni magammal valamit. Nagyjából ezek a gondolatok voltak a fejemben.
Azért nagyjából minden nap Duolingoztam 2x negyed vagy fél órát, az esélytelenek nyugalmával szinte minden nap végigpörgettem az Idealistán és néha még a többi oldalon is az aktuális kiadó lakás hirdetéseket, néha írtam is nekik. Szinte mindig lepattantam róluk, hogy próbaidő alatt, ami Petinek bizony 6 hónap, szóba se állnak velünk, azaz meg se nézhetjük a lakást.
Odáig már eljutottunk, hogy lett nagyjából 3 kiszemelt környék, ahol nézegettük a lakásokat, de leginkább ezen a környéken szerettünk volna maradni, ahol most lakunk. Egyik késő délután megnyitottam az Idealistát és megláttam egy gyönyörű lakást, itt tőlünk szűk 5 perc sétára, 2015-ben épült ház, 2 hálószobás lakás, bútorozott, csúcsszuper. Meg sem vártam míg Peti megnézi, írtam az ingatlanos nőnek, hogy érdekel. Felesleges lefutni azokat a köröket, hogy nem írok infókat magunkról, hátha úgy nagyobb esélyünk van megnézni, úgyis megkérdeznek mindent. Úgyhogy beleírtam mindent, kik vagyunk, mik vagyunk, mit szeretnénk. Csodák csodájára pár perc múlva csörgött a telefonom, ő hívott és megbeszéltük, hogy két nap múlva, péntek este megnézhetjük a lakást. Nem tudom, számított-e, de fontos kiemelnem, hogy akkoriban ismerkedtem a chatGPT-vel kíváncsiságból, sokat játszottam vele, és az ingatlanos nőnek küldött levelet is chatGPT-vel írattam meg – utána persze azért átnéztem és korrigáltam rajta.
Hívtam egy régóta itt élő magyar ismerőst, hogy jöjjön velük a kommunikációs nehézségek és az esetleges átvágás elkerülésére. Kedves volt, jött velünk és ez az ingatlanos nőnél is jó pont volt. Rajtunk kívül jöttek előttünk is, velünk egyszerre is és utánunk is megtekinteni a lakást. Amint hazaértünk, rögtön elküldtük az ingatlanos nőnek a kért dokumentumokat, hogy bebizonyítsuk, fogjuk tudni fizetni a lakást. Korábban már írtam arról, hogy a spanyol lakásbérléssel kapcsolatos törvények teljesen eltérnek a magyartól, a bérlőnek kedveznek, nehéz kirakni a bérlőt, emiatt a lakáskiadók nagyon megválogatják, hogy kinek adnak ki lakást, akikben nem bíznak, azt feltételezik, hogy nem fogják tudni fizetni, azzal szóba sem állnak.
Két nap múlva, vasárnap túrázni mentünk az említett ismerőssel, akkor ő azt mondta, hogy ha azóta nem kerestek minket, akkor már biztosan kiadták másnak a lakást. Hétfő délelőtt viszont újra csörgött a telefonom, ismét az ingatlanos nő hívott, hogy megfelelünk a követelményeknek, nekünk szeretnék kiadni a lakást, csak kérne még néhány papírt. Azokat is átküldtük neki, a tulaj is rábólintott, másnap aláírtuk a szerződést. Június 6-án, azaz jövő hét kedden költözünk!
Nagyon jót tett nekem a költözés híre. Újra úgy éreztem van értelme annak, hogy itt vagyok, nem csak kolonc vagyok Peti nyakán, illetve újra láttam magam előtt a teendőket, amiket lehet tervezni, megvalósítani. Költözés innen a „saját” lakásba, rögtön utána szülők jönnek látogatóba – akik már oda jönnek. Ezt követően pedig „hazamegyek” rendbe tenni, kipakolni, kiadni a lakásom. Én megyek először, Peti követ 1,5 hét múlva, ő is otthon lesz majdnem egy egész hetet, majd együtt jövünk vissza autóval, a kihozni tervezett cuccainkkal és a kerékpárjainkkal. Nagy kaland lesz és végre minden fontos cuccunk itt lesz! Szerencsére a lakásomnak is találtunk bérlőt rokonságon belül, így biztos kezekben marad, nem kell aggódnom. Sőt, bár nem kérte senki, de a jelenlegi szobánknak is találtunk új bérlőt. Vagy inkább egy Madridba költöző ismerősnek találtunk lakóhelyet. Egy egyetemi évfolyamtársam feleségének a testvére, Noémi is Madridba költözik, 4-én érkezik. Javasoltam neki, hogy költözzön ide, mi nagyon szeretünk itt lakni, szerintem jól járna vele. Nem kellett sokat győzködni.
Van mit tervezni, szervezni, végre látok előre, ez teljesen felvillanyozott és kihozott a mélypontról! Most ez köti le a figyelmem és a gondolataim, hogy a költözési procedúra rendben legyen. Kicsit talán szentimentális, de úgy érzem, most tényleg a saját utunkat járjuk és az élet is egész jól támogat minket ebben. Lehet túlzás, tudom, hogy van benne sok befektetett munka is, de tényleg nagyon jól összejátszanak a körülmények, sok a nekünk kedvező véletlen.
Izgalmas lesz hazamenni. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz kultúrsokk újra Budapesten lenni. Mikor megérkeztünk furcsa volt, hogy itt mindenki kedves és segítőkész, nem néznek hülyének, türelmesek. Mára ez lett az alap, a normális. Vajon milyen érzés lesz szembesülni újra a kis magyar valósággal? Mondjuk ott is nyár lesz, az biztos sokat segít.
Sokszor felmerült már bennem, hogy alig írunk másról, mint kirándulásokról, utazásokról. Kívülről biztos csak azt látják, hogy már megint megnéztünk valami Madrid környéki falut, de több ezer kilométer távolságból ez kit érdekel. Többet kéne írni az életünkről. De mit írjunk? Tényleg ezt csináljuk, hétköznap dolgozunk, tanulunk, éljük a hétköznapi életünket, hétvégente pedig kirándulunk. Ahogy Magyarországon is tennénk. Ott sem sok hétvége telt úgy el, hogy otthon ültünk a fenekünkön. A különbség csak az, ami valójában óriási különbség, hogy most még nincsenek velünk a kerékpárjaink, de júliustól ez is megváltozik. Az első két hónapot aktívan kitöltötte a maratonra történő felkészülés (jujj, akartam írni a maratonról is cikket ide, de elfelejtettem, úgyhogy akit érdekel, be kell érnie a triatlonos oldalamon lévő beszámolóval), a hétvégi hosszú futások során Madrid különböző részeinek bejárása, megismerése, majd a maraton után egyre inkább kirándulásokra váltottunk. Közben kipróbáltam más itteni sport lehetőségeket is, elkezdtem heti rendszerességgel jóga órákra járni (spanyolul!) illetve megnéztünk néhány uszodát is. De valahogy azóta kicsit kevésbé kívánom a sportot. (Már előre látom magam előtt, hogy ha a futással kötekedő kedves ismerősöm ezt olvassa, biztos megjegyzi magában, hogy mert kiegyensúlyozottabb vagyok lelkileg és nincs mi elől futnom.) Úgyhogy kirándulunk, szinte minden hétvégén. Hol várost nézünk, hol a természetbe kirándulunk. Imádjuk a Madridtól északra, észak-nyugatra fekvő Guadarrama-hegység nyújtotta túrázási lehetőségeket. Teljesen más, mint otthon, itt 1600 m feletti csúcsokra is fel lehet menni, a Guadarrama-hegység legmagasabb pontja 2000 m felett van. Rengeteg jól bringázható utat és rengeteg bringást is láttunk már arrafelé, alig várjuk már, hogy úgy is megismerjük. Ugyanakkor, ha már ide költöztünk, szeretjük megismerni az itteni nevezetességeket és kultúrát is.
Az külön szerencse, hogy tavasszal az ünnepnapok is a kezünkre játszottak és több kirándulós hosszú hétvégét is tudtunk szervezni, illetve országon belül ki lehet fogni megfizethető repülőjegyet olyan célpontokra is, ahova Magyarországról szinte mindig nagyon drága, például Tenerifére.
Tehát sokat kirándulunk, emiatt írunk nagyrészt erről. Hogy még mindig úgy érezzük-e, hogy az itteni élet egy nyaralás, azt nehéz egyértelmű igennel vagy nemmel megválaszolni. A hétköznapok itt is hétköznapok, hétvégéken pedig Magyarországon is szinte mindig mentünk valamerre. A mentalitás és az életfelfogás persze itt gyökeresen különböző, emiatt sokkal inkább lehet lazábbnak és nyaraláshoz közelibbnek érezni az életet. Illetve rengeteg új felfedezni való van, itt a környéken (környék, értsd Madrid 150-200 km-es körzete – mondhatni Magyarország méret 😀 ), egy darabig nem fognak elfogyni a látnivalók. Továbbra is jól érezzük itt magunkat és azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom (de talán Petiében még inkább), hogy abszolút pozitívan csalódtunk Madridban.
