A címet rögtön lehetne kis csillagokkal és apró betűs résszel kiegészíteni. Ugyanis nem árt, ha kisebb előnnyel, IT diplomával és több éves tapasztalattal indul az ember fia. Esélykiegyenlítés végett pedig még csak véletlenül se tud spanyolul, ami sokak szerint elengedhetetlen, ráadásul nem a szomszéd kerületből, hanem egy innen nézve kissé egzotikus keleti országból küldözgeti az önéletrajzát. Aki ezt a blogot olvassa, annak már nem igazán számít spoilernek, hogy az így megrakott mérleg melyik serpenyője felé billent. De nézzük meg az ide vezető utat.
Azt már leírtuk, hogyan döntöttünk Spanyolország mellett. Mikor pedig végleg felerősödött a mehetnék, valamikor tavaly szeptember tájékán kezdtem komolyabban nézelődni. Google keresések alapján leginkább Glassdooron, azon kívül Indeeden, és Linkedinen, valamint egy-egy nagyobb cég saját oldalán (pl. málagai Vodafone) nézelődtem. Az eddigi munkakörömhöz hasonló állásokat kerestem, egyfelől szeretem ezt csinálni, másfelől otthon ha egyik oldalról nem jön be egy váltás, az nem tragédia, könnyebb továbbmenni, külföldre költözésnél viszont amennyire csak lehetett szerettem volna minimalizálni a kockázatokat. Magyarországon is már egy multinál olyan kis csapatban dolgoztam az utóbbi pár évben, ahol több külföldi, magyarul nem tudó ember volt. Így a munka nagy része angolul történt. Bíztam benne hasonló helyet találhatok Spanyolországban is.
Október elejére érett meg az elhatározás, hogy a gondolatokat tettek kövessék. Első körben 4 helyre küldtem önéletrajzot, és vártam a visszajelzéseket. Bíztam benne legalább egy online interjúra behívnak, megtapasztalom hogyan megy ez, aztán onnan már talán egyszerűbb. Mivel nem úgy tűnt egész eddig csak erre vártak, és csillogó szemekkel ugranak életük lehetőségére, hanem elég jól leplezték lelkesedésüket (értsd: válaszra sem méltattak), nézelődtem, jelentkezgettem tovább. Pár helyről aztán jött szépen megfogalmazott „köszönjük a jelentkezését, áttekintettük, és végül úgy döntöttük jelenleg nem önnel folytatjuk a folyamatot” levél, illetve volt olyan is, ahol közölték vízumos dolgozókkal nem foglalkoznak (hmm…), de az első pozitív visszajelzésre novemberig kellett várni.
Egy kisebb barcelonai cégtől interjút kértek. Kis rákészülés, rendrakás, Donald kacsába vágtam magam, aztán a legszebb mosolyomat felvéve igyekeztem meggyőzni a HR-es kisasszonyt, hogy eljött a pillanat amire egész életében várt. Úgy tűnt, sikerült is, mert ezt még pár újabb kör követte. Volt közte online teszt, szakmai beszélgetés, élőben programozás többször, közte az utolsó körben is. Az sajnos nem sikerült a legjobban, így november végén nem ért különösebb meglepetésként a visszajelzés, hogy nem engem választottak. Ha azonban lenne profilomba vágó új pozíció, megkereshetnek – kérdezték. Természetesen – válaszoltam.
Aztán karácsony előtt jött egy újabb levél, ezúttal egy másik cégtől, sűrű elnézéskérések közepette, hogy csak pár hét után válaszoltak küldtek rögtön egy feladatot is. Nézem melyik cég, egy Kanári-szigeteki, csillant fel a szemem. Aztán a feladatra pillantva ez gyorsan alábbhagyott, egy általam nem ismert keretrendszerben, egy nem épp a szívem csücske nyelven (Java) kellett volna egy projektet összerakni. Hirtelen le is mondtam volna róla, de aztán belegondolva, ha valahogy összerakom, akkor akár Tenerifére is költözhetünk, kicsit elkezdett motiválni. Azt írták, az ünnepek alatt biztos nem lesz kész, de január 3. hetéig jó lenne, ha vissza tudnám küldeni. Nekiesek akkor, legrosszabb esetben tanulok belőle egy kicsit, de ha sikerül, akkor elmondom az interjún, ezt a tudást most szedtem össze, de ebből láthatják akár a munkára is megfelelek. Aztán a munka utáni Jánoshegy helyetti Teide mászásokról szőtt álmaimat a január 2. hetében érkező levél zúzta apró darabokra, betöltötték a pozíciót.
Sok időm nem volt búslakodni, mert egyfelől egy valenciai céggel is levelezésbe kezdtem, szerencsére ők is úgy gondolták, ez kölcsönösen sokkal szórakoztatóbb, mint ha egyedül csinálom csak. Illetve a barcelonai cégtől is levelet kaptam egy január közepi keddi napon. Lelki szemeim előtt újra megjelentek a katalán hegyek és a tengerpart, míg meg nem nyitottam a mailt. Van egy új pozíció Madridban, amire úgy érzik jó lennék. Ha érdekel, következő hétfőn ismét utolsó körös interjú.
Innentől felgyorsultak az események, hétfőn megvolt az interjú, kedden pedig már jött is az ajánlat, szerdán átbeszélős meeting, és következő keddig várták a választ. Nem tartott ennyi ideig döntenünk, azzal pillanatok alatt megvoltunk, aztán persze még jól átbeszéltük biztos ezt akarjuk-e. Biztos volt.
Így körülbelül 20 elküldött önéletrajzot és 3,5 hónapnyi keresgélést lezárva eldöntöttük, belevágunk életünk egyik legnagyobb kalandjába. Az egy mintás példám még a reprezentativitás látszatát is messziről kerüli, de az látszik belőle, hogy ezekkel az adottságokkal nem lehetetlen több ezer kilométernyi távolságból munkát találni. Aztán az majd kiderül, hogy ezzel túl is vagyok a nehezén, és innen minden jön magától, vagy még csak most kezdődik. Például a munkán kívüli életben is elboldogulni spanyol tudás nélkül. De erről majd a következő részben.
